Anyák Napja elmúlt. A sorok viszont mindig időszerűek. Te hogy viselkedsz az édesanyáddal?
Amikor a világra jöttél ő tartott a kezében, te sírással köszönted meg. Amikor 1 éves voltál ő etetett és fürdetett, te azzal köszönted meg, hogy végigsírtad az éjszakát.
Mire két éves lettél megtanított járni, te pedig elmenekültél, amikor szólított. Mikor 4 éves lettél zsírkrétát adott a kezedbe, te pedig összefirkáltad az asztalt és a falakat. Kamaszkorodban hónapokig gyűjtött arra, hogy nyári táborba mehess, te pedig egy sort sem írtál neki onnan. 15 évesen szerette volna, ha megöleled műszak után, te pedig haragosan becsaptad az ajtót, mert nem kaptad meg a kiválasztott telefont. 21 évesen javasolta neked, hogy hol tanulj tovább, válaszul azt mondtad nem akarsz olyan lenni, mint ő. Amikor 25 évesen lediplomáztál, nagy ölelés helyett európai körutat kértél magadnak.
30 éves korodban, az első baba születésekor tanácsot adott volna neked, de te nem kértél a belőle.
Meghívott a negyvenedik születésnapjára, de ti túlságosan elfoglaltak voltatok, hogy megköszöntsétek.
Most hogy 60 éves lett és megbetegedett neki lenne szüksége a figyelmedre, gondoskodásodra. Szeretne megölelni, szeretné, ha elkísérnéd az orvoshoz, megkérdeznéd, hogy van, és mivel tölti napjait? Érti-e a mostani világot és miért nem használja soha a vadonatúj telefonját? Baj van talán a hallásával? Fájlalja a lábát és a 100 métert fél óra alatt teszi meg? Mikor kérdezted meg utoljára, hogy mire van szüksége? Mikor ölelted meg utoljára?
Ne vegyél mindent biztosra az életben, csak egy valamit: az anyai szeretetet. Az élet értelmetlen nélküle. Gondoskodj róla most te, amíg megteheted.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése