2013. április 29., hétfő

Alkoholos boldogság


A szakemberek előtt régóta ismert, hogy az alkohol által okozott boldogságérzet hátterében az alkohol hatására felszabaduló, idegrendszeri neurotranszmitter (ingerületátvivő) szerepét betöltő dopamin áll.


Az örömérzetért felelős vegyület

A dopaminnak szerepe van többek között a kábítószerek, az alvás és a szex kiváltotta örömérzet kialakulásában is. A legfrissebb kutatási eredmények arra engednek következtetni, hogy az alkoholfogyasztók egy részének nincs szüksége az alkohol hatására a folyamat beindulásához: a sör ízlelése önmagában perceken belül képes kiváltani a dopamin felszabadítását.

Az Indianai Egyetem munkatársai 49 felnőtt férfi bevonásával végezték el vizsgálatukat, amelynek eredményeit a Neuropsychopharmacology című szaklapban tették közzé – olvasható az Origón. A férfiaknak kis mennyiségű sört adtak, és pozitronemissziós tomográfia (PET) segítségével követték az agyukban bekövetkező kémiai változásokat. A résztvevők kiválasztásánál ügyeltek arra, hogy az alkoholfogyasztók képzeletbeli skálájának teljes terjedelméből válogassanak (a nagyivóktól a szinte teljesen absztinensekig), és mindenki abból a sörből kapjon, amelyet saját bevallása szerint fogyasztani szokott. A vizsgálat során mindössze 15 milliliter sört fecskendeztek 15 perc leforgása alatt a szájukba.

Sörben a boldogság

A hatás a minimális mennyiség ellenére szignifikánsnak bizonyult: a sör ízlelését követően az agy perceken belül sokkal több dopamint szabadított fel, mint amikor kontrollként ugyanezek a résztvevők vizet és energiaitalt kaptak. A felszabaduló dopamin mennyisége ráadásul nem volt véletlenszerű: azoknál, akiknek családjában saját bevallásuk szerint volt kórtörténete az alkoholizmusnak, magasabb dopaminszint-emelkedést mértek, mint a többieknél. Az alkoholista családtagok nélküli nagyivóknál viszont furcsa módon átlagosnak mondható szintemelkedést regisztráltak. A kutatók szerint ez a jelenség magyarázatot adhat arra, miért hajlamosabbak egyesek az alkoholizmusra, és miért nehezebb számukra a leszokás: a dopamin hatására kialakuló gyönyörérzet utáni vágy hátterében genetikai okok is állhatnak.

A statisztikák mindenesetre arról árulkodnak, hogy az alkoholizmussal együtt élő családban felnövő gyermekek kétszer nagyobb valószínűséggel lesznek maguk is alkoholistává. Vizsgálatok igazolták, hogy az alkoholproblémákkal küzdők agyában már az italhoz kapcsolódó illatok vagy akár egy italbolt látványának hatására is megindul a dopamin felszabadulása. A jelenlegi kutatás ezt kibővítette azzal, hogy a dopaminszint megugrása azoknál is tapasztalható, akik nem isznak sokat.

Forrás: kronika.ro

2013. április 23., kedd

A szerelemtípusokról


Sternberg azt állítja, hogy a szerelemnek három fő komponense létezik: az intimitás, a szenvedély és az elhatározás vagy elkötelezettség. 


Az intimitás az önmegmutatást foglalja magában, amely az érzelmek, történetek megosztásával jön létre. A szenvedély magában foglalja az erotikus érdeklődést és a szexuális beteljesedést. Az elkötelezettség azt jelenti, hogy döntést hozzunk arról, a jelenlegi partnerünkkel maradunk és ezt a fajta kapcsolatot részesítjük előnyben a többi más lehetséges partnerrel szemben.
Amikor mindhárom elem egyen-súlyban van, a szerelem legkiegyensúlyozottabb faj-tájáról - "beteljesedett szerelem" - beszélünk. Sternberg szerint ez szinte soha nem jön létre...

Utak


Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. 


Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó, tavaszi erdőbe. Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon; az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.
Márai Sándor

2013. április 22., hétfő

Öngyilkosság - Milyen figyelmeztető jelei vannak?


Az öngyilkosság valamilyen stresszel teli élethelyzetre adott tragikus válasz, s azért tragikusabb mindennél, mert meg lehetett volna előzni. Akár te magad fontolgatsz öngyilkosságot vagy másról tudod ezt, nem árt tisztában lenni az erre utaló figyelmeztető előjelekkel és azzal, miképp juthatunk azonnali segítséghez és szakszerű kezeléshez. Életet menthetsz ezzel: a sajátodat vagy valaki másét.


Úgy tűnhet olykor, hogy nincs más lehetőség a problémáid megoldására, s az egyetlen kiút, hogy véget vess a fájdalmadnak, az öngyilkosság. Holott magad is tehetsz lépéseket a saját biztonságod érdekében, s hogy újra élvezni kezdhesd az életet.

Öngyilkosságra utaló figyelmeztető előjelek

• Az öngyilkosságról való beszélgetés, ideértve az efféle kijelentéseket is: „Megölöm magam”, „Bárcsak halott volnék” vagy „Inkább meg se születtem volna”.
• Öngyilkosság elkövetésére alkalmas eszközök beszerzése, például fegyvervásárlás vagy gyógyszerek felhalmozása.
• Elfordulás a társasági kapcsolatoktól, magányba menekülés.
• Hirtelen hangulatváltozások: az egyik nap érzelmileg feldobott valaki, majd másnap teljesen kedveszegett.
• Túlságosan is foglalkoztatják a halál, a haldoklás vagy az erőszak kérdései.
• Valamilyen esemény miatt csapdába esettnek vagy reményvesztettnek érzi magát.
• Mind gyakrabban nyúl az alkoholhoz vagy kábítószerekhez.
• Megváltoznak a mindennapi szokásai, ideértve az étkezési vagy alvási szokásokat is.
• Kockázatos vagy önpusztító dolgokat művel, például kábítószerezik vagy vakmerően vezet.
• Sorra elajándékozza el a holmiijait vagy folyton újakat vásárol.
• Úgy köszön el másoktól, mintha örökre búcsúzna.
• Látványosan megváltozik a személyisége: például roppant társaságkedvelővé válik, holott előtte visszahúzódó volt.
E figyelmeztető előjelek nem mindig nyilvánvalóak, és személyiségtől függően mások és mások. Némelyek világosan kinyilvánítják szándékaikat, míg mások titkolják, hogy az öngyilkosság gondolata foglalkoztatja őket.

Mikor keresd fel az orvosod?

Amint úgy érzed, hogy kárt tehetsz magadban vagy öngyilkosságot kísérelhetsz meg, azonnal kérj segítséget:
o Hívd a Kék Vonal ingyenes segélyszámot 06-80-505-000! További elérhetőségek az oldalunkon.
o Keresd meg valamelyik bizalmas barátod vagy hozzátartozód, bármennyire is vonakodnál az érzéseidről beszélni.
o Kérj segítséget az orvosodtól, mentálhigiénés tanácsadótól vagy más egészségügyi szakembertől.
o Lépj kapcsolatba a lelkipásztoroddal, a hitközösséged vezetőjével vagy bármelyik tagjával.
o Keresd fel személyesen a háziorvosodat, vagy más egészségügyi, illetve mentálhigiénés szakembert.
Teljesen normális dolog, ha olykor szomorúnak, zaklatottnak vagy boldogtalannak érzed magad bizonyos élethelyzetekben. Ha azonban az efféle érzések nem múlnak el, vagy arra késztetnek, hogy öngyilkos legyél vagy kárt tegyél magadban, amilyen gyorsan csak lehet, kérj orvosi segítséget. Az öngyilkosság gondolata nem múlik el csak úgy magától, fordulj segítségért.

Az okok

Több oka is lehet annak, ha felmerül valakiben az öngyilkosság gondolata. A leggyakoribb eset, amikor valamilyen szörnyű élethelyzettel szembesülve úgy érzi, képtelen megbirkózni vele. Sok minden kiválthat ilyen helyzetet: anyagi gondok, egy közelálló személy halála, szakítás valakivel vagy súlyos betegség. Ha reménytelennek látod a jövőd, tévesen azt gondolhatod, hogy az öngyilkosság a megoldás. Egyfajta csőlátásod alakulhat ki, amikor is az öngyilkosságot véled az egyedüli kivezető útnak az adott válságos helyzetből.
Genetikai okai is lehetnek az öngyilkosságnak. Akik már megkíséreltek öngyilkosságot, illetve foglalkoztak a gondolatával és ekképp viselkednek, azok esetében nagy valószínűséggel fordult már elő öngyilkosság a családban. Több kutatás szükséges ahhoz, hogy teljes egészében megérthessük ezeket a genetikai összetevőket, de a feltételezések szerint az öngyilkossági hajlam genetikailag összefügghet az illető lobbanékony természetével.

Kell harcolni a szerelemért?

Butaság, hogy harcolj valakiért. Miért kellene harcolni? A szerelem nem arról szól, hogy harcolj és ne add fel, és tarts ki vagy szerezd meg őt mindenáron.


Nem, a szerelem az, amikor találkozik két ember, és ők mind a ketten úgy döntenek, hogy együtt akarnak lenni. Harcolni valakiért? Annak mi értelme? És ha megnyered a harcot? Akkor elég lesz neked az, hogy veled van? El tudod fogadni, hogy csak azért van veled, mert te kiharcoltad? Ez nem szerelem, ez önzés, kisajátítás. Az igazi szerelmeseket nem akadályozhatja sem távolság, sem család, sem vallás, sem semmilyen külső tényező abban, hogy együtt legyenek, mert akkor a másik a legfontosabb a világon, fontosabb annál, hogy mit mond róla a családod, a barátaid, a hited, így nincs is semmi, ami akadály lehet. Ha mégis, akkor az csak kifogás. A szerelemben mindenkinek szabad akaratából kell lépni, csak akkor az igazi.

2013. április 14., vasárnap

Pasik, akikkel nem szabad randizni


Vannak pasik, akikkel egyszerűen nem érdemes randizni. Bármilyen izgalmasak, akkor sem. 


Anyuci pici fia

Akadnak, akik képtelenek lemondani az otthon nyújtotta biztonságról és anyuci főztjéről, de még ha akarnának, se lenne lehetőségük tényleges elköltözni, ugyanis a drága mama hajlandó komoly bűntudatot ébreszteni csak azért, hogy a fiacskáját még tovább pátyolgathassa.
Az anyóssal egyébként is ritkán könnyű bánni, hát még azzal, aki a végletekig ragaszkodik a tökéletes menyasszonyhoz, aki lényegében sosem fog eljönni. Az ilyen párkapcsolat megkeserítheti a minden napjaidat, nem is beszélve az állandó viaskodásról, amit a hőn szeretett mamával kell vívnod – természetesen anélkül, hogy erről valaha is egy rossz szót ejtenél.

A foglalt férfi

Az elvált férfi nem feltétlenül rossz parti, de a házas- és a komoly párkapcsolatban élő mindenképpen. Még akkor is, ha jóformán bele lett kényszerítve a házasságba és a messzemenőkig hitelesen előadja, hogy ő bizony egyáltalán nem szerelmes, csak hát ott vannak a gyerekek, és az asszony nem is sejti, hogy el akar válni. Nos, ez leginkább azt mutatja, hogy részint még ő is ragaszkodik a házasságához és esze ágában sincs elválni, csak kalandozni, esetleg arról lehet még szó, hogy próbálkozik, próbálkozik, aztán a nagy számok törvénye alapján majd csak lesz valaki, aki miatt érdemes elhagyni a biztosat. Ha kísérleti nyúl-, és házasságtörő címkével ellátott nőszemély akarsz lenni, akkor hajrá, de ha nem, akkor inkább állj tovább.  


Az örökös rosszfiú

Majdnem minden nő arra vágyik, hogy meghódíthasson egy igazi rosszfiút, akiért bomlik a tömeg, s aki mellette természetesen maximálisan jófiú lesz. Ez nem lehetetlen, de ritka, mint a fehér holló. Már csak azért is, mert aki világéletében rosszfiú volt, az pontosan tudja, hogy egy nőt akkor is meg lehet tartani, ha mellette éli a világát, csak jól kell hazudni és még jobban színészkedni. De még ha ténylegesen szerelmes is lesz beléd az adott férfi, akkor sem tudhatod, hogy mennyire komolyodott meg, illetve kitartása meddig lesz ilyen mélyenszántó, tehát az egész kapcsolatotok alatt ott fog a levegőben lógni, a „mi lesz, ha visszatér a régi éne”. Így pedig nem lehet felhőtlenül boldogan élni.

A tökéletes ellentéted

Mondják, hogy az ellentétek vonzzák egymást, s ez szó szerint igaz. Ám arról már nem szól a mondás, hogy a különbözőség alapjaiban rengetheti meg a párkapcsolatot. Talán már neked is volt olyan viszonyod, amiben tökéletesen működött a szex, érzelmek is voltak, de egyszerűen nem bírtatok egymás mellett megmaradni. Lehet, hogy nem sikerült rájönnötök, miben különböztök annyira és az is lehet, hogy pontosan tudtátok, miért nem fog működni ez az egész, a lényeg ugyanaz: ha valaki merőben más értékrenddel, személyiséggel bír, mint te, azzal sosem fogsz zöldágra vergődni.

Forrás: bien.hu

Vekerdi Tamás rendhagyóan a gyereknevelésről

Vekerdy Tamás gyerekpszichológusként lett híres. Szerinte a gyerekek iszonyatosan kimerítőek, és simán lehet sírni előttük, sőt, gyakran le kell őket passzolni ahhoz, hogy mindenki jól érezze magát. Ami tilos, az a tökéletességre törekvés és a vasalás. A kötelező óvodát, sőt, a kötelező iskolai oktatást bajosnak tartja. Azt mondja, nem nevelni kell a gyereket, elég ha őszintén élünk együtt vele.


Hogyan ne legyünk tökéletes anyák?  - ad tanácsot Vekerdi. Ez nagyon fontos. Attól meg lehet őrülni. A gyerekek kiszívják a vérünket, lerágják a csontunkat, de ez az elmúlt évszázadokban nem volt gond, hiszen nagycsaládok éltek együtt, ott volt a dédi, a nagymama, nagypapa, nagynénik, nagybácsik, senki nem gondolt arra, hogy az anya és az apa küzdjön egyedül a gyerekkel.
Meg kell szabadulni időnként a gyerekektől. Egyedül is, a házastárssal együtt is pihenni kell, emberi életet kell élni. A gyereknek való kiszolgáltatottság ugyanis ezt lehetetlenné teszi. Sőt, ha tehetik anyagilag, a családok szerezzenek bébiszittert, aki azt csinálja, amit kérnek tőle. Sok anya azt mondja, hogy úgyis otthon van, csak a gyerek a dolga, és miért fizetne ezért valakinek, de ez mentálhigiénés szempontból irtózatos tévedés. Az izolált nevelési körülmények között segítségre szükség van.
De akkor is, a jó szülő elsősorban nem a lakásra figyel, nem a takarításra, vasalásra, sőt, egyáltalán nem is vasal, hanem igyekszik jól érezni magát. Legyen a szülő jól, legyen saját magával azonos.
Ha baja van, sírjon, ne tegye le feszülten a gyereket, és ne vonuljon el a fürdőszobába sírni, hanem sírjon, és egyszerűen magyarázza el, hogy miért. Például, hogy elköltözött a papa. Nem azt mondjuk, hogy a papa gazember, vagy hogy a rohadt kurva elcsábította, azt ne öntsük a gyerekre, de azt, hogy az apa elment, és ettől én szomorú vagyok és sírok, ezt nyugodtan lehet mondani. A gyerek úgyis mindent levesz a láthatatlan antennáival, és nem aszerint viselkedik, amit mondunk, vagy követelünk tőle, hanem észrevétlenül veszi át a valódi értékrendet. Nem azt, amelyiket prédikáljuk, hanem azt, amelyik a valódi.
Forrás: index.hu

2013. április 7., vasárnap

Ízek és más szenvedélyek - magyar nőknek magyar romantika

Ötödik kötetéhez érkezett Gégény Gabriella gasztrorománcának megjelenésével az Aba Könyvkiadó új romantikus sorozata, a Szivárvány könyvek. Az Ízek és szenvedélyek című kötet nem egészen szabályos romantikus kisregény. Mivel hősnője is gasztroblogger, akárcsak a szerző maga, egyszerre szól a szerelmi viszontagságok és a sütemény-különlegességek kedvelőihez. 




A történet egy olyan szituációból keletkezik, amivel valószínűleg minden olvasó és persze minden háziasszony találkozott már életében. Gégény Gabriella arról mesél, hogy mi történik, amikor egy sikeres gasztroblogger és befutott újságíró – házasság és gyermekszülés után – egyszer csak belebotlik tíz éve nem látott első szerelmébe… A műfaj szinte kötelező tartozékának tartott egzotikumot ez esetben a válogatott hazai édességek képviselik, ami szintén megfelel a kisregény-sorozat alapkoncepciójának.

Eszerint ha szerelemről és magánéleti kalandokról van szó, akkor sem a magyar főváros, sem a Pilis, sem a Velencei-tó nem kevésbé egzotikus, mint a külföldi sztárszerzők és hazai társaik körében is közkedvelt Thaiföld, Óceánia, vagy éppen Kalifornia. A kiadó szerint a sorozat kezdeti sikerének – több ezer eladott példány néhány hónap alatt – pontosan az lehet a titka, hogy a szokásos szórakoztatóipari sztori kellékek (távoli országok, idegen emberek, szex és vér minden mennyiségben) helyett a magyar olvasóhoz közelebb álló hazai tájak, ízek és emberek alkotják a környezetet, melyben az amúgy semmivel sem kevésbé izgalmas szenvedélyek tombolnak. Ami pedig a süteményeket illeti – receptjeik ott sorakoznak a könyv függelékében.

Házasságok és válások


Manapság egyre kevesebb ember házasodik össze és a házasságok egyre nagyobb számban végződnek válással. Nézzük meg, hogy a KSH 2011-es népszámlálási adatai alapján mik az esélyei egy átlagos embernek ma a házasságra és a válásra.


A vallás után, most a házasságot veszem terítékre. Hogyan változtak a házasodási szokások? Mi van a válásokkal?
Először is nézzük meg a KSH ide vonatkozó adatait. Összehasonlítási alapul a 2011-es adatok mellé ismét a 2001-es népszámlálási adatok lesznek feltüntetve. Fontos megjegyezni, hogy itt csak a 15 év fölötti személyek szerepelnek, ezért az összlétszám körülbelül 8,5 millió fő!

Év Nőtlen, Hajadon Házas Özvegy Elvált Összesen
2001 2 309 090 4 445 714 990 545 758 030 8 503 379
2011 2 765 061 3 769 734 974 511 980 663 8 489 969
KSH

A még nem házasok száma jócskán megemelkedett több, mint 450.000 fővel. Ők a lakosság majdnem harmadát, 32,5%-át adják.

A házasságok száma erőteljesen visszaesett, 10 év alatt több, mint 670.000-el csökkent a házasságban élők száma, de még mindig ők alkotják a lakosság tekintélyes részét 44,4%-al. Persze ha az összlétszámot kibővítjük a 15 éven aluliak számával és így a házasságban élők számát Magyarország össznépességéhez viszonyítunk (9.937.628), akkor már ez az arány már mindösszesen csak 37,9%. Gyakorlatilag az ország valamivel több, mint harmada él házasságban.

Az özvegyek száma kis mértékben csökkent, 16.000 fővel. Arányuk 11,4%.

Az elváltak száma nőtt több, mint 220.000 fővel. Arányuk kicsivel több, mint az özvegyeké, 11,5%.

Akkor mi is változott meg 10 év alatt?

- A még nem házasok száma 19,3%-al nőtt, tehát egyre kevesebben házasodnak össze. A házasságok az életkorban kitolódnak, vagy inkább házasság nélküli párkapcsolatban élnek. Tehát annak az esélye, hogy valaki megházasodik elvileg 44%, ha nem vesszük figyelembe a 15 év alatti népcsoportot.

- Az elváltak száma 29,3%-al nőtt, ami jelentős változás. Évről évre egyre több válás történik és mivel a házasságok száma csökken, így évről évre egyre nagyobb az esélye annak, hogy egy házasság válással végződjön. Míg 2001-ben 100 házasságra körülbelül 39 válás jutott, addig 2011-re ez a szám elérte az 46-ot, tehát szinte minden második házasság válással végződik.

Vajon a dolgok rossz irányba haladnak, vagy a társadalmi fejlődés csak lassacskán meghaladja a házasság intézményét?


Szép nők hátrányban


A jobb külsejű férfiaknak egyötöddel nagyobb a fizetésük az átlagosnál, a nők esetében viszont nem jár ilyen előnnyel a szebb külső - mutatkozott meg egy ausztráliai felmérés során.


A jóképűbb férfiak minden szakmában - a kétkezi munkáktól az értelmiségi állásokig - átlagosan 22 százalékkal több a fizetésük. Andrew Leigh közgazdász a nők esetében kétélű pengének ítéli a szebb külsőt.
"Akadnak még mindig olyan emberek, akik szerint a szépség és okosság nemigen fér meg egymással nők esetében, úgy vélik, egy szép nő kevésbé jó munkaerő, mint egy átlagos külsejű. A férfiak megítélésénél viszont nincs szőkenő-szindróma" - idézte a kutatót a The Daily Telegraph című brit lap. A rútságot alacsonyabb fizetéssel "büntetik" a munkáltatók. A csúfabb férfiaknak 26 százalékkal kisebb a fizetésük, mint átlagos külsejű kollégáiknak, a rútak és szépek között pedig akár 50 százalékos is lehet a fizetéskülönbség.

2013. április 3., szerda

Mikor ne vállalj gyereket?


Ha a korod úgy kívánja

Nem szabad gyermeket vállalni akkor, ha a korodon felül jóformán semmi sem adott a körülmények közül. Persze érthető, hogy ez a leginkább ösztönző erő, ami egy nőt anyává tehet, de semmilyen külsődleges körülmény, vagy nyomás nem mutathat helyes utat ilyen fontos döntés meghozatalakor. Ha idáig tudtál várni, akkor bizonyára egy-két év már nem oszt, nem szoroz, felesleges meggondolatlanul cselekedned.


Amennyiben másként nem megy, tűzz ki magadnak egy életkort, ami alatt, ha nem találod meg az igazit, akkor más lehetőségek után nézel, de azt mindenképpen gondold végig, hogy egyedülálló anyának lenni sosem könnyű.

Túl nagy a nyomás

A kortársnyomás mindenütt jelen van az életünkben, egészen kiskorunktól kezdve. Sokszor olyan elvárásoknak igyekszünk megfelelni, amiket nem mi szeretnénk, hanem ránk erőltetnek – persze csak ha hagyjuk.
Többek között ilyen az anyaság is: lehet, hogy a korod és az anyagi helyzetedet még nem feltétlenül adott a gyermekvállalásra, de amikor azt látod, hogy az összes barátnőd várandós, vagy kisbabát sétáltat az utcán, akkor könnyen úgy érezheted, hogy kilógsz a sorból. És való igaz, a téma állandóan a kicsik körül forog, neked pedig fogalmad sincs, mit kell tudni az anyatejről és a babapopsi-krémekről, amitől persze furcsán néznek rád.
Érthető, ha úgy érzed, hogy kilógsz a sorból, de ilyenkor nem a csatlakozás a megoldás, hanem az élet egyéb területeinek a fejlesztése. Ha a barátnőidnek várandósan nincs egyéb mondanivalójuk számodra, akkor valószínűleg új barátságokat kell kötnöd, nem pedig családot alapítanod. 

2013. április 2., kedd

Az otthon

Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. 


Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon. Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. (...) Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon