Az van, hogy felcsesztem az agyam a kormány és az EU-s politika kapcsán. Úgyhogy a pszicho-blogot közéletivé teszem egy kicsit.
Az egyik, ami bosszant, hogy nagyon kell nekünk az Unió pénze, lenyúlni, viszont valami árja fensőbbséggel pont nem érdekel senkit, amit az EU elvár a tagjaitól. Élünk, mint Marci Hevesen a pénzükből, és jól beszólogatunk, játsszuk az áldemokráciát, míg ki nem teszik a szűrünket. Sebaj, akkor majd arról lesz népszavazás, hogy "Ugye Ön is úgy gondolja, kedves Állampolgár (barátaim), hogy igen nagyon jó az nekünk, hogy nem vagyunk már tagjai az Uniónak?" "A" válasz: igen, "B" válasz: Hát persze!
A férjem környezetbarát elektromos buszokat gyárt a BKK-nak uniós pénzből. Rohadt jók a tervek, lehetne még akár a napot is látni a fővárosban néha, mert nem a füstöt okádó dízelből lenne több, hanem a környezetbarátból, na de. A na de jelen esetben az, hogy már maga a beruházás csúszik 2012 óta. Jóvan az itthon, megszoktuk. Most, hogy elkezdődött a gyártás, be kell fejezni március végéig, mert különben le kell fejezni valakit. Nem, nem azt, aki elnyerte a tendert, hanem mondjuk az ottani hetvenharmadik alvállalkozót. Bűnbakunk is lesz, és az élet is megy tovább. De ez is jóvan, ezt is megszoktuk.
Viszont mivel a pénz nagy részét lenyúlták, silány anyagokból készül a jármű, és a silány anyagok sem érnek oda időben, elég nagy a káosz. Mikor végre megérkeznek, addigra hopp, az alvállalkozó alvállalkozóinak emberei már nem járnak be, mert november óta egy fillér fizetést nem kaptak. A BKK kifizeti a kész buszokat, de már nincs, aki legyártaná őket. Mindegy, odaállítunk ötven közmunkást, az van nekünk bőven. Hogy sose látott buszt? Na és? Majd most lát.
2016. február 26., péntek
2014. november 14., péntek
Önértékelési csapda - Szendi Gábor új könyve
A sikertelenség, a magány, a boldogtalanság és a negatív önértékelés mind abból fakad, hogy rosszul gondolkodunk önmagunkról és a világról. Az önértékelés csapdája maga az önértékelés kényszere. A megoldhatatlan problémák szinte már hiányoznának, ha egyszer jönne valaki és megoldaná őket.
Igazából senkinek nem érdeke a megoldás. Ha lenne egy fogyókúrás könyv, ami után senki nem hízna vissza, többé nem lehetne fogyókúrás élelmiszereket és fogyókúrás könyveket árusítani. És nem lehetne fogyózni. A világ karcsúbb, de kicsit szürkébb lenne. Talán ugyanez áll az önértékelés problémájára.Ideje szembenéznünk azzal, hogy az uralkodó emberfelfogásunk nem ad választ a mai kor emberét gyötrő testi és lelki nyavalyákra. Nem csak Darwin pintyeit kell evolúciós szemüvegen át néznünk, hanem korunk emberét is, aki egyre súlyosabb össze nem illésben él fizikai és társadalmi környezetével. Az össze nem illés röviden annyit tesz, hogy pszichés funkcióink évmilliókon át a törzsi léthez alkalmazkodva fejlődtek ki, s mára híre-hamva ennek a világnak.
A könyv már kapható, a Jaffa Kiadó gondozásában jelent meg.

2013. szeptember 21., szombat
Mielőtt meghalok, még...
Mindenkinek van bakancslistája. Aki nem ér a végére, vagy nem élt úgy, ahogy szeretett volna, az élete végén bánja. Ezeket bánjuk a leggyakoribban:
Orgazmushiány
Az orgazmusra való képesség fejleszthető, ez egészen biztos. Az, hogy egy nő eljut-e a csúcsra, nagyon sok mindentől függ: a partnertől, a körülményektől, a saját test ismeretétől és pszichés-biokémiai folyamatoktól.
2013. szeptember 5., csütörtök
Megcsaljam, vagy ne?
Egy kérdés és egy válasz a megcsalásról.
A: Kedves András! Az lenne a kérdésem, hogy mit kezdjünk szerinted a kísértéssel. Párkapcsolatban élek és lassan egy éve együtt élünk. A kísértések megtalálnak. Nem léptem félre. A vívódás tárgya az, hogy vajon hogy ÉLJEM az életem és tegyem azt, ami nekem éppen jólesik úgy, hogy ne bántsam a páromat és ne ostorozzam magam azért, mert megtettem azt, ami éppen abban a pillanatban jólesett. Hogy lehet egy életen át egy emberrel lenni és nem kiélni a vágyainkat? Ha az én témámra, kérdésemre reagálnál András, akkor szeretnék anonim maradni, kérlek ne add ki a nevem. Ha lehet, akkor maradnék csak "A". Nagyon köszönöm!

2013. szeptember 2., hétfő
Ezeket soha ne mondd egy szinglinek!
Ha meg akarod tartani szingli barátaidat, soha ne mondd ezeket a mondatokat. Először megver, és utána töröl a telefonjából...
1. “Hogyhogy még mindig szingli vagy? Pedig olyan szuper vagy.”
2. “Majd akkor jön, amikor egyáltalán nem számítasz rá.”
3. “Nem érzed magad soha magányosan?”
4. “Nem aggódsz amiatt, hogy kifutsz az időből, és nem lesz majd gyereked?”
5. “Ki kéne próbálnod a netes randit. Egy barátom így találkozott a feleségével/férjével.”
6.” Nem érdemeltek meg téged.”
7. “Sok hal van még a vízben…”
8. Lagziban: “Jobb, ha előre mész, most dobják a csokrot!”
9. “Először magadat kell szeretned ahhoz, hogy másba is bele tudj szeretni.”
10. “Egyszer mindannyian nevetni fogunk ezen még.”
11. “Megtaláltam neked a tökéletes párt!”

2013. augusztus 8., csütörtök
Gyermekbántalmazásban elsők közt Magyarország
Hihetetlen, de UNICEF nyilvántartása szerint hazánk az európai országok közül a legveszélyesebb helyek között van a gyermekbántalmazások gyakorisága és súlyossága alapján. Az utóbbi idők elborzasztó bűncselekményei kapcsán egyre több szó esik a gyermekek jogairól, bántalmazásuk megelőzéséről.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)